Nyomtatás – Nyomtassunk? Nyomtattassunk? Nyomtatás otthon?

Szerző: | 2019 febr 14. | Technológia

A kérdés jó és megannyi kalkulációval el lehet tölteni órákat… De feltétlenül okosabb nem leszel ami a nyomtatás kérdéskörét illeti. Vagyis de.

Alapértelmezetten kényelmesebb kinyomtattatni a képeinket mással, profi nyomtatón, profi papírra. Ahhoz, hogy az eredmény is olyan legyen, mint amit elvárunk, minimum egy kalibrált képernyő kell, a másik oldalon pedig egy olyan nyomtató és papír, amelynek van ICC profilja és tényleg azt adja vissza a végén, amit elvárunk. Ebben a pillanatban tartunk ott, hogy az excel táblázatok tanulsága szerint, ha nagyobb mennyiséget nyomtatunk, akkor érdemes saját eszközzel nyomtatni. Manapság a profi nyomtatókért, amelyekkel A3+ méretig nyomtathatunk már kérnek el több havi fizetést, hanem 100-200 ezer Ft között elég széles választékból mazsolázhatunk.

Canon Pixma 9500

Persze ha ennél nagyobb méretben szeretnénk nyomtatni, akkor már nagy valószínűséggel nem éri meg beruházni, ott már megbízható partnert kell keresnünk, aki az általunk választott speciális papírral is rendelkezik.

A dolog akkor lesz érdekes, ha az ember előveszi az évekig nem használt profi nyomtatóját, kitakarítja, megcsinálja a karbantartást, majd, ha a nyomtató a még a polcon heverő pár be nem száradt patronnal is olyan minőségben nyomtat (itt most nem a szín a lényeg, hisz a 10 színből kb. 4 volt használható) akkor bizony berendel egy komplett garnitúra patront és két-három fotópapír típust, méretet.

De mégis mennyi az annyi?

Na jó, számoljunk egyet. A gyári adatok szerint a Canon Pixma Pro 9500 egy A3-as nyomat kinyomtatásához kb. 600 Ft-nyi festéket eszik meg. Ez azért sok mindentől függ, de jelen esetben a mai napon megrendelt tinta árakkal és az alábbi adatokkal kalkulálva, úgy gondolhatjuk, hogy nem olcsó mulatság a fénykép nyomtatás otthon:

Fekete tintatartály kapacitásaFekete: 3320 oldal (PGI-9PBK), 329 oldal (PGI-9MBK) ¹
Fekete: 660 fénykép* (PGI-9PBK), 845 fénykép* (PGI-9MBK) ²
* Becsült kiegészítő kapacitás
Színes tintatartály kapacitásaSzürke: 2905 oldal* 
Cián: 2025 oldal* 
Bíbor: 1565 oldal*
Sárga: 1225 oldal
Fotó cián: 720 oldal*
Fotó bíbor: 720 oldal* 
Vörös: 1325 oldal*
Zöld: 2025 oldal* ¹
Szürke: 145 fénykép
Cián: 850 fénykép* 
Bíbor: 845 fénykép*
Sárga: 560 fénykép
Fotó cián: 393 fénykép
Fotó bíbor: 315 fénykép
Vörös: 635 fénykép*
Zöld: 765 fénykép* ²

Ehhez vegyük hozzá mondjuk a Canon PT-101 A3+-os papírját, amit laponként 1.000 Ft-ért számítanak fel jelenleg.

Szóval egy A3+-os teljes fénykép nyomtatás költsége megközelítőleg 1.600 Forintunkba fog kerülni, de a kép színeinek és azok intenzitásának függvényében, illetve azt is figyelembe véve, hogy egy – két próbanyomat kell az elején, kerekítsük fel ezt 1.800 Ft-ra. A Canon PM-101-es A3-as papírral saját nyomtatásban ez már csak 1.100 Ft, felkerekítve mondjuk 1.300 Ft.

Most az interneten rákeresve hirtelenjében 1.450 Ft-ért nyomtatnák ki, prémium poszter címszó alatt, 30×45 cm-es méretben. Igen, tudom, találtam A3-as méretet 620 Ft-ért is. De mi nekik a prémium poszter papír? S ugyan mennyi az esélye, hogy ténylegesen a papírnak megfelelő ICC profillal nyomtatják képeimet? Főleg mikor az A3-hoz megadott minimálisan ajánlott felbontás szerintük 1800×2520 pixel…

Számoljunk csak!

Az A3-as méret = 11,7 x 16,5 inch, azaz 150 dpi körüli értéktől azért csodákat ne várjunk. Nekem anno még az ragadt meg a fejemben, hogy egy igazán jó minőséghez 240 dpi a minimum, de 300 dpi az ajánlott. Szóval A3 esetében a felbontás minimum 2800×3960 pixel, az ajánlott pedig 3510×4950 pixel.

Szóval mégis arra a következtetésre jutok, hogy a Canon gyári festékeiben és papírjaiban jobban bízok, mint az olcsó webes ajánlatokban. Biztos vagyok benne, hogy még ezekkel a papírokkal is jobb minőséget érek el a fénykép nyomtatás során otthon, mintha megrendelném a nyomtatásukat.
Amennyiben a nyomtatást külföldről rendelem, ahol már meg tudom határozni, milyen papírra és milyen tintával nyomtassanak messze magasabb áron tudom ezt megtenni (pl. Hahnemühle Fine Art papír, A3-as méretben 19,95 EUR, ami közel 6.400 Ft. 
Update: azért itthon is találni olyan lehetőséget, ahol pl. Hahnemühle Photo Rag Metalic papírra nyomtatnak, elfogadhatóáron – azaz A3 esetében 3.200 Ft-ért, ami már megfelel annak a költségnek, ami kijön, ha meg kell vennünk a nyomtatót is – azt hiszem A3-nál nagyobb nyomat esetében mindenképp teszek egy próbát).
De értelemszerűen otthon is ki tudom nyomtatni speciális papírokra (ismét Hahnemühle, amelyek ára nem veri ki a biztosítékot, bár a Photo Rag 308-al már 2.500 – 3.000 Ft / nyomat közelében járhatunk) itt inkább ízlés kérdése kinek melyik papír jön be.

S mindehhez vegyük hozzá, hogy annak is megvan a szépsége és feelingje, amikor az ember maga kattintja el a gépet, retusálja, dolgozza fel a képet, majd nyomtatja ki.
De igazság szerint mindenki maga dönti el, én a fentiek miatt, s legfőképp, mert nem kellett nyomtatóba beruháznom inkább saját magam nyomtatom ki azokat a képeimet, amelyeket papír alapon, a falon is szeretnék viszont látni. Azt hiszem, a fenti gondolatmenettel ellent is tudtam mondani annak a feltételezésnek, mely szerint nem olcsó a nyomtatás. Igazság szerint, ha az eszköz értékével nem kell kalkulálnunk, nem is drágább, mintha tényleg jó minőségben nyomtattatnánk…

Ha épp nem állna rendelkezésemre nyomtató, abban az esetben a profi nyomat rendelés árát figyelembe véve 100-150 A3-as nyomat esetében már visszajönne az ára. Szóval akkor sem döntenék másképp.

Mi van akkor, ha nincs nyomtatónk és veszünk egy profi eszközt?

Ezt a kérdést is röviden járjuk körbe. Ha nincs otthon elfekvő nyomtatónk, de profi minőségű nyomatokat szeretnénk, nem vagyunk megelégedve az alapszolgáltatásokkal ami a WEB-en elérhető (a nagy többségnek azok bőven megfelelnek, de a maximalisták bizony húzzák a szájukat), akkor a kalkuláció (csak úgy gyorsan, félig fejben) a következőképp alakul:

Canon Pixma Pro 10-s: 182.000 Ft
1 szett festék: 45.800 Ft
Prémium fotópapír, 260g: 1.000 Ft / lap (A3+)

A számítás megkönnyítése érdekében a nyomatok számát lefelé kerekítve egy szettel kb. 50 kép kinyomtatását feltételezve (értelemszerűen ez egy átlag szám, a szürke mondjuk 30 nyomatot bír, míg a bíbor, cián, stb. közel 75 nyomatot ami azért függ a szín intenzitástól, a képtől is erőteljesen).

50 oldal kinyomtatása esetében a teles beruházást figyelembe véve: 5.560 Ft-ra jön ki egy A3-as profi nyomat (lám-lám, köszönőviszonyban van a külföldi profi szolgáltatók árával).
150 oldal esetében ez az érték már valamivel 3.200 Ft alatt van, míg 300 nyomat esetében 2.500 Ft-os árat érünk el (és ez már bőven köszönő viszonyban van a magyar profi nyomtatás árával).
Szóval ha profi nyomtatót veszünk, nem olcsó, hisz a gép árát is belekalkuláljuk, de hosszútávon szerintem egyértelműen így is megéri. S bár otthoni felhasználás esetében a 300 A3-as nyomat rengeteg, abból kiindulva, hogy a nyomtató maga, épp felépítése miatt 10 évig is nyomtató marad, az évi átlag 25 nyomat már nem is olyan sok.

Természetesen ha már munkára is használja az ember, akkor a beruházás megtérülése sokkal gyorsabb és a minőség messze felülmúlja a netes konkurenciáét (bár erre vigyázni kell, hisz az átlag ember nem biztos, hogy értékeli a különbséget). De azt is figyelembe kell venni, hogy ha a nyomtatási munkát kiadjuk, árban ugyan a végén ugyanott tartunk (update-elt rész a költségek számolgatásánál) de időben rengeteget nyerhetünk, illetve nem mienk a kockázat, hogy esetleg félresikerül valami nyomtatás közben és még a kezdeti beruházást sem kell magunkra vállalnunk.

Szóval amíg a téma körbejárásakor elég egyértelmű volt, hogy érdemes egy profi nyomtatóval a teljes munkafolyamatot magunknak megcsinálnunk, a kutatások, keresések során mégiscsak találtam olyan szolgáltatót (bár tapasztalatom még nincs velük), akik megegyező költségen azt nyújtják, ami szükséges a profi nyomatokhoz.

Akkor most mi legyen?

Összegzésképp azt tudom mondani, hogy innentől kezdve mindenkinek egyedi döntése, hogy nyomtattat vagy épp nyomtat. a fénykép nyomtatás otthon kérdéskörre nincs egyértelmű és jó válasz, legalábbis amatőr szinten semmiképp. Ha nem akarsz bajlódni, add ki a munkát, ha a teljes folyamatot uralni akarod, csináld magad. Ennyi!

(Még egy jó tanács: családi, nyaralásos képeket pedig nyomtattassátok ki ott, ahol jó az ár, mert azokkal nem érdemes profi eszközzel bajlódni. Mindenki összetapizza, gyűrődik, stb. Kár ezekre egy Ft-al is többet költeni, mint amennyiért a neten elő lehet hivatni.)

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb blog bejegyzés:

Mire képes az Apple M1 processzora Photoshop alatt

Rengeteg helyen lehet olvasni, hogy mennyire is jó az Apple M1-es processzorával szerelt MacBook Pro, ha épp Photoshopra szeretnéd használni. Eddig nagyon is meg voltam elégedve az asztali konfigurációmmal, amelyet azért is szereltem fel, mert sajnos a 2017-es Core...

Az OKJ-s korszak vége. Mit adott, mik voltak a hibái?

Valamikor 2019 év végén, 2020 év elején tudatosult mindenkiben, hogy az OKJ-s oktatás megszűnik, vagyis pontosabban átalakul és helyette valami más jön, amiről akkoriban még semmi pontosabbat nem tudtak. Voltak szakmák, amelyek elvégzéséhez a törvény előírta a...

Hogy építsük fel fotós portfóliónkat?

Ahhoz, hogy be tudjuk mutatni munkánkat fotós portfóliót kell építenünk. De milyen legyen? Mi a jó megoldás? Ki a célközönségünk? Ezek mind mind olyan kérdések, amelyek hatással vannak az eredményre és arra, hogy végül is milyen lesz a portfóliónk. Fotós portfóliónk...

Fénykép nyomtatás, nyomtattassunk, mert nekünk ez jó!

Valamikor régebben már egyszer végig gondoltam és kifejtettem, mi a véleményem a nyomtatás vs. nyomtattatás témakörben. Azóta eltelt pár év (picivel több, mint 2 év), de a téma megint aktuális. Vagyis, annyira nem, de ha már ki kell nyomtatni 10 darab képet, akkor...

Termékfotó készítése vizes (csepp) hatással, mintha a hűtőből vetted volna ki

Termékfotó készítésénél a legtöbb esetben az a cél, hogy felhívjuk a figyelmet a termékre. Huh, ez egy nem túl szerencsés mondat, de megpróbálom kifejteni, mire is gondolok. Szóval nem elég egyszerűen a terméket (például egy energia ital dobozást) lefényképezni. Nem...

Fotós kiegészítők, amikre szükség van és hasznosak is

Az évek alatt szerintem mindenki bevásárol hasznos és kevésbé hasznos fotós kiegészítőkből. Valamelyik nap pakolgattam és el is csodálkoztam, mi mindenem van, így jött is az ötlet, hogy erről érdemes egy pár gondolatot megosztanom. Nem feltétlenül lesz benne rendszer,...

Hova tűnnek a szakmai és / vagy jó fotós blogok?

A tegnapi estén úgy gondoltam, végre van időm olvasni kicsit. Gondoltam, körbe nézek, mi történt a nagyvilágban, milyen újdonságok jelentek meg, ki miről írt, felkeresem a kedvelt fotós blogokat... Bevallom, volt pár fotós blog az utóbbi időben (kifejezetten magyar...

Kis tárgyfotózás, már megint az óra

Mivel az időjárás nem túl kedvező az utcán, szabadon történő fényképezésre, megint előtérbe került a tárgyfotózás. S ha már tárgyfotózás, akkor az egyik örök téma is előkerült, az óra. Órát fényképezni nem is olyan könnyű. Nem azért mert jár az óramutató, hisz azt meg...

Streetphoto 2021 év elején

Már nagyon rég nem voltam kint Streetphoto-zni és járni az utcákat este, így gondoltam pont jó az alkalom, hátha le lehet fényképezni valami érdekeset... A gondolat nem volt alapvetően rossz, de az időzítés annál inkább. Míg a Covid előtt bármikor kimentél a városba,...

Jinbei M-6 2 az 1-ben boom lámpaállvány

Már egy ideje szemezgetek a boom állványokkal, többek közt a Jinbei M-6-al is, amelyek azon felül, hogy megkönnyítik a stúdió vakuk, lámpák pozícionálását, igen hasznosak tudnak lenni egyéb fényterelők, fényformálók használata során is. Sokszor gondolkoztam rajta,...